Eljött a nagy nap, péntek.

Sokat készültünk erre a napra, a lovak is és mi is. A lovak persze nem valószínű, hogy tudták, mire fel a nagy izgalom, a lószállítóval való utazás, az új bokszba kerülés, a sok idegen ló és lovas.

Szombatra, mire eljött a verseny, ők is felvették a ritmust és megszokták a vibráló levegőt, ami a versennyel együtt jár.

Reggel 8 órakor indult el csapatunk 4 tagja (Ambrus Virginia, Gecse Adrienn, Horváth Gergely, Szikszai Zsófia) az első 40 km-es körre. Sikeresen teljesítették, majd a másik két 20 km-es kört is, az állatorvosi vizsgálatokkal együtt, így teljesítve a 80 km-es távot.

A versenyt ezen a napon felnőtt kategóriában Adri nyerte. Gina második lett, a legfiatalabb versenyzőnk, Zsófi a harmadik helyre küzdötte fel magát az országos ranglétrán.

Vasárnap reggel 9 órakor indultunk mi, a csapat új tagjai (Barcsai Marcell, Molnár Rita, Dodony Hanga, Tillinger Tímea és én), akik a pénteki sikeres rajtengedély vizsgával szabad utat kaptunk a versenypályára. A napot Marci zárta a legeredményesebben, hiszen sikerült elhoznia 40 km-en az első helyért járó díjat.

A mi lovaink is teljesítették a kitűzött célt, sikeresen megszerezték a minősülést.

Ez a teljesítmény nem valósulhatott volna meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. támogatása és Szikszai Zoltánné tanárnő nélkül, aki segítette a felkészülést, egyengette és egyengeti a csapat útját a siker felé. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Neki a csapat nevében is, hogy annyi energiát és türelmet fordított ránk.

Reméljük, még sokáig küzdhetünk és érhetünk el szép eredményeket együtt.

Almási Szilvia