Névadónk

Pettkó-Szandtner Tibor

Bábolna világhírű ménesparancsnoka 1886. június 20-án született Bazinban, Pozsony vármegyében. Keszthelyen a Gazdasági Akadémia hallgatója volt, majd a méneskarhoz jelentkezett. Különböző méntelepeken szolgált és 1920-ban került Bábolnára, ahol Hajnyi Artúr beosztott tisztje volt. 1931-ben jelent meg a „Magyar Kocsizás” című műve, a kocsihajtás Bibliája. Ez a forrásértékű könyv átmenti a magyar kocsi, a magyar szerszám készítésének, a magyar hajtás művészetének ismeretét az utókor számára. 1928-32 között 35 első díjat nyert nemzetközi fogathajtó versenyeken. 1932-ben nevezték ki Bábolna ménesparancsnokává. Pettkó-Szandtner nagy ambícióval látott munkához: a leromlott épületeket felújíttatta az udvart, parkosították, mindenütt tataroztak, építettek. Ekkor épült meg a Modor-i városkapu mintájára a nyugati kapu, belső falára az 1848-49-es szabadságharc és az I. világháború elesett katonáinak emlékére márványtáblát helyeztek el.

Pettkó-Szandtner Tibor szenvedélyes és kiváló hajtó volt. A bábolnai kancákat fogatba is betanítja, a besorozott katonákból kiváló hajtókat nevel. A bábolnai fogatok megjelennek a hazai és nemzetközi fogathajtó versenyeken, ott vannak a leghíresebb, legrangosabb lovaspályákon. Aachenben Pettkó-Szandtner a közönség kedvence, rajongással, szeretettel körülvett jelenség. Bábolna ménesparancsnoka nemcsak hajtónak, koreográfusnak kiváló, hanem tenyésztőnek is. Amikor Gustav Rau lótenyésztési főfelügyelő és kiváló hippológus Magyarországra látogat, elragadtatással ír a Bábolnán látottakról. Arról ír beszámolójában, hogy itt találjuk az arab lovat teljes szépségében, klasszikus formájában, a ménesbirtok az arab ló Mekkája. Az állami ménes felépítettségében, berendezésében, tenyészértékében az egész világ számára a tenyészhelyek példaképe lehet. Bábolna egyedülálló és ősidők óta a hippológiai világhírességek első sorába tartozik.

1942-ben Pettkó-Szandtner Tibor lett a lótenyésztés főfelügyelője (tábornoki rangban). A II. világháború hosszú ideig nem érezteti hatását Bábolnán. Az idelátogató német tisztek (Canaris) úgy emlékeznek vissza az itt eltöltött időre, mint ahol idillikus állapotok vannak és a ménesbirtok a béke szigete. Amikor Pettkó-Szandtner meghallotta, hogy a súlyos harcok következtében elpusztult a hortobágyi ménes; azonnal cselekedett. Olyan helyre akarta a ménesek állományának nagy részét menekíteni, ahová nem ér el a frontvonal. Kiváló német kapcsolatait kihasználva a lovakat (Bábolnáról 400 ló utazott el) a bajorországi Bergstetten remondaistállóiban helyezték el. A bajor területek amerikai megszállási zónába kerültek, és a háború utáni első békenapok rózsásan kezdődtek. A terület parancsnoka a lovagias, különc G. Patton tábornok volt, aki a lehetőségekhez mérten minden segítséget megadott ahhoz, hogy megfelelően ellássa a hatalmas számú lóállományt. Az idillikusnak mondható helyzet nem tartott sokáig. Akkor még (1945) Washington és Moszkva kapcsolatai szorosak és barátiak voltak, hisz szövetségben harcoltak a nagy ellenfél, Hitler Németországa ellen. Patton averzióval gondolt az oroszokra és természetellenesnek vélte a két eltérő rendszer szoros kapcsolatát. Véleményének nem egy helyen markánsan hangot is adott, emiatt megnehezteltek rá otthon és Moszkvában is. Rövidesen visszahívták a „kezelhetetlen” tábornokot. Nem sokkal később nagyon gyanús körülmények között autóbaleset áldozata lett. Pettkó-Szandtnert ez nagyon érzékenyen érintette, mert új parancsnok érkezett James Owens személyében. Az amerikai őrnagy a kiváló lovakat elárverezte fillérekért, szérumtermelésre odaadta egy bajor gyógyszergyárnak, és a legkiválóbb lovakat behajózták Hamburgba, és jóvátétel címén kivitték az Egyesült Államokba. Pettkó-Szandtner Tibor oroszlánként harcolt a lovakért, de ezzel akkor nem sokat ért el. „Persona non grata” (nem kívánatos személy) lett Bajorországban. Később nagynehezen elérte azt, hogy Owens urat viselt dolgai miatt visszarendelte az U.S.A-ba az amerikai katonai felsőbb vezetés. Pettkó-Szandtner sorsa tragikusan alakult, hiszen itthon „hazaáruló lett”, mivel nyugatra menekítette az állami ménesek lóállományát. Amikor tudomására jutott, hogy a nyugatról hazatért személyzetet le akarják váltani – mint megbízhatatlanokat – és szakszerűtlen lépésekre készültek, tollat ragadott és levelet írt az akkori mezőgazdasági miniszternek Barányos Károlynak. Megrázó ez a levél, amelynek másolata a vitrinben látható: csak úgy árad belőle a lovak sorsáért aggódó, féltő szeretet. 1946-ban, Svédországban telepedett le a kiváló szakember és nem volt különösebb elfoglaltsága.

Mohamed Taher pasa (1949-ben) az egyiptomi király rokona – különben kiváló lovas szakember – felhívta telefonon gróf Almássy László (Az angol beteg című Oscar-díjas film főszereplőjét róla mintázták) kiváló afrikakutatót, hogy tudna-e ajánlani valakit, aki elvállalná a Kafr-Farouk ménes vezetését. A gróf ismerte Pettkó-Szandtner helyzetét és azt is, hogy milyen kiváló szakember a volt bábolnai ménesparancsnok. A meghívást azonnal elfogadta a tábornok és ekkor egy új élet kezdődött Pettkó-Szandtner életében. Néhány év alatt a ménes hatalmas fejlődésen ment át: a lovak külleme, minősége sokat javult. A ménes példás rendjét pompás virágágyások, fehérre meszelt karámok hangsúlyozták. Rövid idő alatt a Kafr-Farouk (El Zahraa) ménes lett az arab lovak tenyésztőinek egyik fő beszerzési forrása, hiszen hamar híre ment Szandtner teljesítményének, hatalmas sikereinek. Pettkó-Szandtner Tibor 1959-ben hagyta el Egyiptomot és Lajos bajor királyi herceg meghívására visszatért az öreg kontinensre. Élete utolsó éveit a volt sárvári ménes lovai között élte le. 1961. január 6-án halt meg Leutstetten-ben. Ma is ott áll a sírja a vadregényes Starnberger-See partján. Régi barátja Dr. Werner Schaurte búcsúztatta „Grandseigneur Tibort” vagyis Tibor Nagyurat. Mert igazi nagyúr volt az arab lovak nagy szerelmese, aki szerényen, de öntudatosan, nagyúri módon bánt vendégeivel. Akik az ő parancsnoksága alatt jártak Bábolnán úgy emlékeznek erre a letűnt korszakra, amelynek megvolt a szépsége és pompája, és ennek a korszaknak egyik kiemelkedő, legnagyobb embere volt Pettkó-Szandtner Tibor.

Csak a lovak iránt érzett mély és nagy szeretettel, csak az arab lovak iránt lángoló szívvel hozhat egy ménesgazda olyat létre, amit ő alkotott.